.jpg)
Sok hetes lázas keresés, kutatás után, amikor már fáradtan, rutinból válaszoltam az interjúkon elhangzott kérdésekre, s agyon gyakorolt önéletrajzom pontjait mondtam vissza gépiesen az előttem ülő mosolygó titkárnőnek, végre egy borongós napon megtörtént a csoda. A Kossuth mozi előcsarnokában álltam és éppen a jelenleg vetített filmek plakátjait bámultam egy kólával a kezemben. A kis rózsaszín boríték, amit még reggel nyomott kezembe a postás most a táskám legalsó szegletében, az orosz nyelvtankönyv alatt hevert. Egészen délutánig nem mertem kibontani. Mikor a Vad gyerek című film posztere elé értem mint villám csapott belém a felismerés, lehet, hogy jó hírt rejt a kis csomag. Szinte beleizzadtam az ideges keresésbe, amikor a borítékot próbáltam kikotorni a nagy szürke táskámból. Írásmódjából következtetve egy kedves nő közölte velem, hogy felvettek. Igen, ők szimpatikusnak találtak és szívesen dolgoznának velem. Felszabadultan örömtáncot lejtettem a terem közepén. Néhány hét alatt sikerült is találnom egy csinos kis szobát egy pesti polgári lakás harmadik emeletén. A csodás kilátás ez esetben egy beton tó övezte taxi drosztot jelentett. Szüleim megajándékoztak egy polaroid fényképezőgéppel még utazásom előtt. Szeretnék, ha havonta több alkalommal meglepném őket néhány fotóval és pár soros levéllel. Elhatároztam, hogy új életem minden itt eltöltött napján, indulás előtt készítek egy fotót a szobám ablakából, hogy nyomon követhessem a világ változását, és a reggel szereplőinek cserélődését. Ezt egy jó kísérletnek tartottam. Teltek a napok, elmúlt egy hónap. A munkát élveztem, és jól éreztem magam a fővárosban. Imádtam a városi zajokat, a gyönyörű épületeket, az új üzleteket, a divatot. Egyik vasárnap délután egy almás pite társaságában unottan ücsörögtem a kopott íróasztalomnál. Ekkor eszembe jutott, hogy átnézzem a fényképeimet, amelyeket egy dobozkában őriztem. Feltűnt, hogy egy személy mindig ugyanaz a képeken. Néha egyedül áll, van, amikor egy anya húzza idegesen kisfiát a férfi mögött, van, ahol egy szerelmes pár öleli egymást a háttérben, vagy éppen egy iskolás csoport halad el vidáman a nézelődő alak előtt. Ez a csinos férfi minden reggel ugyanott fog magának taxit. Magas növésű, és sötét, sűrű haja rendezetten, de mégis mókásan terül el a fején. Világos ing és fekete nadrág. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy ő egy jól kereső bankár, vagy megbecsült tanár, aki megteheti azt, hogy minden áldott nap taxival járjon a munkahelyére. De az is lehet, hogy kém, vagy párttitkár. Az viszont biztos, hogy egyedülálló. Ahogy nézegettem azt a több tucat képet, egyre erősödött bennem a gondolat, hogy közelebbről is szeretném látni ezt a személyt.
Másnap reggel gombóccal a gyomromban ébredtem. Mégis felbátorodva és magabiztosan vettem célba a szobám alatti taxi drosztot. Pontban fél 8-kor szokott odaérni. Igyekeztem hát én is pontosan megjelenni. Ezen a reggelen mégis csalódnom kellett. Nem volt ott. Idegesen tekeregtek a gondolatok egész nap a fejemben. Mi történhetett? Lehet, hogy tényleg kém, és megtudta, hogy követem?
Másnap reggel megint nagy izgalommal, de már visszafogottabban csoszogtam le a lépcsőn. Elképzeltem, hogy egy játékot játszok, hogy van egy titkom. Én már ismerem őt, de neki erről fogalma sincs. Mire leértem, ő már ott állt. Azonnal zavarba jöttem, de odaálltam a közelébe, hogy jól lássuk egymást. Rápillantottam, és ő rám mosolygott.
Ekkor ismerkedtünk meg. Vagyis majdnem. Hirtelen a semmiből előtörő, heves zivatar keletkezett, és beborított minket az eső. Az égből lezúduló víz hamar utat talált magának és vadul hömpölygött le a kanálisba. A zuhogó nedves köd mögül alig láttam ki, toporogtam, és csak tátogtam, mint egy ponty miközben próbáltam a tyúklábmintás kardigánomat a fejem köré csavarni. Ekkor minden elsötétült, az eső elállt, és kitisztult a kép. Ő állt előttem, a fejem fölé egy esernyőt tartott és kedvesen megjegyezte: „Jól áll a vizes haj” Hát ekkor ismerkedtünk meg.
